A 2,84 méteres tengelytávval akkora a hátsó lábtér, hogy az már szinte túlzás – egyszerűen nincs még egy ilyen kombi, amiben ennyire el lehet férni. A minőségérzet tehát tényleg rendben van, főleg ha látott már az ember fele ennyi futásnál szétmálló bőrülést egy drágább prémiumautóban. Ennek ellenére az összkép nem egy leharcolt flottaautót idéz, a belső pedig egyenesen meglepő. A felniken látszik pár padkázás, a gépháztetőn meg ott a kavicsnyomok sormintája – nyilvánvaló, hogy hat év alatt nem a városban tötymörögtek vele. Érthető is, hiszen a végtelenül egyszerű és letisztult formával igazi rangrejtett modellnek számít ma is, jellemzően azoknak a választása, akik nem szeretik a feltűnősködést. Kis túlzással minden európai országban superbet népszerű volt – Csehországban, Németországban és a Benelux államokban különösen, és nálunk is amolyan tipikus menedzseri vagy magas szintű hivatalnoki autónak számított új korában.
Az Orbán-kormány volt minisztere kiszólt a luxizó NER-eseknek
“Refresh your car” (frissítsd fel az autódat) mottóval autójuk általános átvizsgálását kínálta 3000 új Volvo tulajdonosnak a németországi importőr. Számos megoldás létezik arra, hogyan védhetjük meg autónkat a tolvajoktól. A General Motors Detroitban és Genfben mutatta be új hibridautóját, az Autonomy-t. A Peugeot 2,2-es dízelmotort is beépít a 406 kupéba. A Skoda a napokban kezdte forgalmazni hazánkban új nagyautóját, a Skoda Superbet. E hét szombati műsorunkban láthatják, milyen autócsodáknak ad otthont a múzeum.
- A második fordulóban Praggnanandhaa, Keymer és MVL hagyta el győztesen az asztalt, így ők hárman állnak a tabella élén – Holnap új nap hasad, jön a harmadik forduló ahol a másfél pontosok közül Praggnanadhaa – Keymerrrel, MVL – Sindarovval és a két amerikai egymással vív szellemi párbajt – Jó szurkolást!
- Egy darabig a 193 lóerős 2 literes TDI dízel kivitel jelentette a csúcsot, most azonban már a 265 lóerős 2 literes TSI verzió is elérhető a kínálatban.
- A tesztautóban is minden fontos extra szerepelt, amit korunk autóitól elvárunk, a kényelmes DSG váltón keresztül, az adaptív tempomatig, sávelhagyó rendszerig bezárólag mind-mind kényelmessé, és biztonságosabbá teszi az utazást.
- Ahogy a korábbi diákprojekt-autóknál, most sem lesz sorozatgyártás, viszont az L&K 130-at testközelből is meg lehet majd nézni, ugyanis elviszik a Tour de France-ra júliusban.
- Ügyesnek érződik, tényleg befordul és végig jól tapad – kanyarban erősen érezhető, hogy összkerekes –, de valahogy kellemetlennek hat kanyarokban hajigálni egy ekkora kiterjedésű testet.
Az autó méretei miatt ezek nem a legkellemesebb élmények lesznek, de a kocsi közel öt méteres, és majdnem két méter széles, szóval nagy helyet kíván, ez a szűk mélygarázsoknál is okozhat nehézséget. A kormány Volkswagenesen feszes, a DSG úgy dolgozik, hogy nem is tudok róla, jók a fékek, néha megfeledkezem róla, hogy ekkora autóban ülök. A tesztautóban is minden fontos extra szerepelt, amit korunk autóitól elvárunk, a kényelmes DSG váltón keresztül, az adaptív tempomatig, sávelhagyó rendszerig bezárólag mind-mind kényelmessé, és biztonságosabbá teszi az utazást. De valljuk be, sokan nem hasonlítgatni, hanem csak közlekedni akarnak, és örülnek, hogy a Passathoz képest több teret kapnak ugyanazért a pénzért. De tudom most miben ülök, és az mennyivel olcsóbb, mint egy ingolstadti telivér, viszont az összehasonlítás miatt muszáj leírnom a bennem kavargó érzéseket a minőségi dimenziók összehasonlítása miatt.
Használtteszt – Skoda Superb 2.0 TSI – elnöki járat
A cseh belügyminiszter és a parlament több tagjának jelenlétében nyitották meg ünnepélyes keretek közt a Skoda új gyárát a csehországi Kvasinyban. A maradékon a 2,5-ös turbódízel, valamint a 1,8-as és a 2,8-as benzines osztozik. A modellek 78 százalékát Classic, 7 százalékát Comfort, 14 százalékát pedig Elegance felszereltséggel rendelték meg. A Skoda felső középkategóriás modellje 2002 tavaszán mutatkozott be itthon és első évében 366 darab fogyott el belőle. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az alapáron 15 milliméteres ültetetést kapott sportfutóművet, illetve progresszív kormányzást felvonultató újdonság a típus bármely motorjával rendelhető, melyek közül a leggyengébb 150 lóerős, a legerősebb pedig 265 lóerős. A magas alapfelszereltségű és sportos hangvételű Skoda Superb Sportline szedánként és kombiként is hazavezethető. 1000 kilométer feletti kombinált hatótáv, méretes kaszni és kedvező ár.
Érdemes kerülni a kis turbós benzinmotorokkal szerelt Superbet, mert ezekről már nagyon sokan megírták, hogy milyen veszélyeket hordoznak magukban. Érdemes alaposan átvizsgáltatni a kiszemeltet, mert sok a visszatekert kilométerórás, korábban sérült excégautó a piacon. A motorral a teszt végére sem tudtam megbarátkozni, mert igaz, hogy nagyon jól gyorsul 7 mp. Illetve nagyon sok a lerúgott cégautó, vagy flottás üzemben futott darab, aminek sosem volt igazi gazdája, igaz lehet ez a Superbre is, viszont azonos áron még mindig kifoghatunk egy fiatalabb, kevesebbet futott, és esetleg jobban extrázott darabot. Kétliteres 270 lóerős benzinmotor dolgozik elől, ami a kínálat legerősebb benzinese.
Sok műanyag, egyáltalán nincs meg az a berepülő pilóta „cockpit”, amit az Audiban megtapasztaltam, tehát nem ölel magába, és nem kápráztat a mindenhonnan felém áramló felső kategóriás anyagokkal, kijelzőkkel, enteriőrrel. Lehetőleg lenyen fekete, maradjon akkora tepsi, mint ahogy már az első generációnál megszoktuk, és kellene egy agresszívebb orrkiképzés, mutatós nappali menetfénnyel. Lentebb kellett adni a fényűzésből, de persze mindenki tudja, hogy a jelenleg is futó Superb semmivel sem szerényebb, mint az egy generációval ezelőtti A8-as Audi. De tény, hogy ami régen a D3-as A8 volt, az mára a Superb lett.
Ezt egészíti ki egy 85 kW-os elektromos motor, így a kombinált nyomaték eléri a 400 Nm-t, ami 50 Nm-es növekedést jelent a korábbi hibrid variánshoz képest. A Totalcarhoz 2021 végén igazolt, 2022 óta szakmai vezetője a MűhelyPRN videósorozatnak, műsorvezetője a Murvaélet használt autós műsornak és az Égéstér podcastnek. A Volkswagen-csoport autói ebben jó ideje nem túl erősek, cserébe a Skoda meghagyta a három tekerős klímavezérlőt, kijelzőt épített mindháromba, és ki is bővítette a funkcionalitást, így nem csak hőfokot, ülésfűtést és szellőzést lehet állítani tekeréssel, hanem például menetmódot is választani, ez egy villámgyorsan kezelhető és használható megoldás. A Superb viszont hozza azokat az értékeket, amelyekért a régi vágású autókat szeretjük, praktikus megoldásaival és jól bevált technikájával pedig olyan kiszámítható és kimért, mint szinte semmi más a mai, turbulens világban. Azóta eltelt két évtized, az Octaviát rendesen kikupálták, a Superb kategóriája kicsit meg is öregedett, egyre többen választanak hobbiterepjárókat a hagyományos ferdehátúk és a kombik helyett.